Hanem néhány közülünk való asszony, akik korán reggel a sírnál voltak, azzal döbbentettek meg bennünket, hogy nem találták ott az ő testét. Visszajöttek, és elbeszélték, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt mondták, hogy ő él. Közülünk is néhányan elmentek a sírhoz, és úgy találták, amint az asszonyok mondták, őt pedig nem látták.” Ő pedig azt mondta nekik: Ó, balgák és rest szívűek mindazoknak az elhivésére, amiket a próféták szóltak! Hát nem ezeket kellett elszenvednie Krisztusnak és úgy menni be az ő dicsőségébe? És Mózestől és valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, amelyek felőle megírattak az Írásokban.
Lukács 24,22-27
Nem hitték és nem értették mindazt, ami az asszonyok Jézus feltámadásáról mondtak. Jézus azonban türelmesen, szeretettel elmagyarázta nekik, hogy minden úgy történt, ahogyan Isten a próféták által megüzente.
Az életben vannak olyan helyzetek, amikor talán számodra is hihetetlennek tűni, hogy Jézus éppen veled, a te életedben hoz változást, tesz csodát. Sokszor talán könnyebb másokat ezzel bíztatni, de nehéz elhinni, hogy pont a saját életedbe nyúl bele Isten és teszi helyre, rendbe a dolgokat, hogy utat mutat, felemel, segít. És Ő megteszi! Veled is!
Ámulat Néhány titok még mindig megmarad: "az agy csak részben érti az agyat"! S engem hatalmas ámulat fog át, hordván az egyik legnagyobb csodát. Füle Lajos
„Bízzál az Úrban teljes szívből és ne magad eszére támaszkodj!” Példabeszédek 3,5
Imádkozz hogy felismerd Jézus akaratát az életedben és tudj aszerint cselekedni!
