Január 1.

Megjelent egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János. Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, és hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, de a világosságról kellett bizonyságot tennie. Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt. Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.
János 1,6-13

János a Világosságról tett bizonyságot, vagyis Jézusról. Arról beszélt, hogy Jézus az, akit az Atya elküldött a világba, Ő az igazi Világosság, aki által örök élete lehet az embernek.
Jánosnak fontos volt, hogy mindenkinek elmondja ezt. Akivel csak találkozott, annak hirdette, hogy: térj meg mert elközelített az Isten országa.
A te feladatod is az, hogy az Ő tanúja legyél és bizonyságot tegyél róla ott, ahol vagy. Szavakkal, cselekedetekkel, viselkedéssel, megbocsátással, szeretettel… Ebben az évben is!

„János tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, és hogy mindenki higgyen általa.”  János 1,7

Gondold át!
Hova helyezett Isten? Kik vesznek körül téged a mindennapokban?
Hogyan tudsz nekik bizonyságot tenni?

Tedd meg!
Imádkozz és kérj útmutatást, vezetést Istentől az előtted álló évre!

Írd le!
A következő évben szeretném, …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük