„Azután az égre tekintve fohászkodott, és azt mondta neki: „Effata!”, azaz: „Nyílj meg!” És azonnal megnyílt a füle, megoldódott nyelvének köteléke, és értelmesen beszélt.”
Márk 7,34-35
Jézus imádkozott majd a beteghez szólt és ő azonnal meggyógyult. Jézusnak elég egy szót szólnia és minden megváltozik.
Most már hallotta Jézus hangját. Hallotta az emberek hangját. Mindent hallott, ami körülötte zajlott, mert Jézus meggyógyította őt.
Ma is meg tudja tenni, amit csak akar. Ma is kész segíteni mindazoknak, akik oda mennek Hozzá vagy akit odavisznek imádságban Őelé. Neki nem számít akadálynak a fizika törvényei, az emberi erő, gondolkodás határai. Ő ezeken túl cselekszik.
Szeretnéd, ha valami megváltozna az életedben? Szeretnéd a napjaidat újult erővel, szeretettel, békével, örömmel kezdeni, tölteni? Szeretnéd hallani mindazt, ami jó, örömteli, szeretetteljes, ami Róla szól?
Nyisd ki a füled és a szíved!
Halld meg a jó dolgokat!
Lemondás!
Ma lehetőség szerint, ne hallgass zenét, rádiót, tévét!
Jó tett!
Sétálj a természetben és figyeld meg a teremtett világ hangjait!
Ima!
Köszönd meg Istennek a teremtett világot és csodás hangjait!
