„Az imádkozásban és a hálaadásban legyetek kitartóak és éberek! Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk Krisztus titkát – amely miatt most fogoly is vagyok –, hogy azt úgy hirdethessem, amint szólnom kell róla. Bölcsen viselkedjetek a kívülállók iránt, a kedvező alkalmakat jól használjátok fel. Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett, hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni..”
Kolossé 4,2-6
Szavak. Milyen könnyen kimondjuk őket, talán nem is sejtve, hogy a másikban éppen hogyan csapódik az le. Öröm, együttérzés, hála, megbántottság, sértés, panasz, kérdés, válasz, dicséret, megaláztatás… és sorolhatnám mennyi mindent takarnak szavaink. Kimondjuk őket, akarva vagy akaratlanul. Ezáltal nyomot hagyva másokban. De nemcsak tőlünk függ, hogy milyen nyomot hagyunk. Mint minden éremnek, ennek is két oldala van. Mindig a „hogyan”-on van a hangsúly. HOGYAN mondom, amit szeretnék és a másik HOGYAN fogadja.
Amikor megszólalunk, beszélünk, nem bántó szándékkal és nem rosszindulattal tesszük. Sokszor mégis így csapódik le a másikban. Pedig jót akarunk vagy éppen tényeket közlünk. Kérdezünk vagy válaszolunk. Információt adunk át vagy elmondjuk a véleményünket. És mégis rosszul jövünk ki belőle.
Mit tehetünk akkor, hogy szavainkat úgy értsék mások, ahogyan mi gondoljuk? Nem könnyű feladat…
Még Jakab is azt mondja: „Ha valaki beszédben nem vétkezik, az tökéletes ember.” Jakab 3,2
Böjtölj a száddal!
A következő héten figyelj arra, hogy jót mondj!
Ne kritizálj, ne panaszkodj, ne beszélj csúnyán! Inkább imádkozz és dicsérd az Urat!
Bátoríts, bíztass, dicsérj másokat!
Tedd meg!
Lehetőség szerint ma vegyél részt az Istentiszteleten!
Ha nem sikerül, akkor hallgass meg, nézz meg egy Istentiszteletet az interneten vagy a tévében!
Tölts időt Istennel!
