Gyümölcstermő élet

10 lecke gyerekek számára, amely igyekszik rávilágítani és gyakorlati feladatok által megmutatni, hogyan tudnak gyümölcstermő életet élni. Minden lecke a Lélek gyümölcsének egy-egy részéről szól. Az egész tesz ki egy gyümölcsöt. Ahogyan a szőlőszemek alkotnak egy szőlőfürtöt, úgy a Lélek gyümölcse is több szőlőszemből áll össze /szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség/. Így lesz tökéletes a gyümölcstermés az életünkben. De lássuk be, hogy nem tudjuk mindig mindet megteremni egyszerre. Ahogyan egy szőlőfürtön is vannak be nem ért szemek vagy egy kártevő által tönkrement, rossz szőlőszem, úgy a lelki életünkben is van ilyen. Azonban törekednünk kell arra, hogy minél több jó gyümölcsöt teremjünk.

Minden leckénél a kulcsszó maga a gyümölcs, amit teremni kell. A leckéknél megtalálható ezeknek az ellentéte, melyről beszélhetünk csoporttól, adott helyzettől függően.
Minden részhez találunk gondolatokat, melyek segítségünkre lehetnek a történet és a téma feldolgozásában.
Az aktuális aranymondás mellett, tanítsuk meg a központi aranymondást is. Lehetőség szerint ismételjük át minden alkalommal.

Illusztráció:
A sorozat alapja a szőlőtőke /ezt A/3-as méretben nyomtassuk ki/, melyen kihajtott a szőlővessző, amin ott van a szőlőfürt. Minden leckéhez található egy szőlőszem a kulcsszóval. Ezeket, ahogyan haladunk előre, a szőlőfürtre helyezzük. A végére egy érett szőlőfürt lesz belőle.

A bibliai történethez vihetünk képeket vagy vetítést vagy egyéb illusztrációt.
Ingyenesen használható képek itt találhatóak: www.freebibleimages.org

Segédeszközök:
Kinyomtathatóak az aranymondások, a központi igazságok, a szőlőtőke, a szőlőfürt a szőlőszemekkel.
A gyerekek életében való megvalósítás segítéséhez, minden alkalomra készült egy könyvjelző, napi felbontásban, gyakorlati tevékenységekkel. Nyomtassuk és osszuk ki mindig a gyerekeknek. Következő alkalommal beszéljük meg velük, hogyan sikerült teljesíteniük vagy éppen miért nem sikerült.

Letölthető itt:
szövegkönyv
táblázat
aranymondások
központi aranymondás
központi gondolatok
könyvjelzők
szőlőfürt szőlőszemekkel
szőlőtőke

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük