Egyedül kegyelemből 2.

De a kegyelmi ajándék nem úgy van, mint a bűneset, mert ha annak az egynek esete miatt sokan haltak meg, az Isten kegyelmi ajándéka az egy ember Jézus Krisztus kegyelméből még bőségesebben kiárad sokakra. És az ajándék nem olyan, mint az egy ember bűnének az eredménye, ahol az ítélet egy eset alapján kárhoztat, hanem a kegyelmi ajándék sok bűnből vezet megigazulásra. Mert ha az egynek bűnesete miatt uralkodott a halál egy ember által, mennyivel inkább fognak uralkodni az életben az egy Jézus Krisztus által azok, akik a kegyelem és az igazság ajándékának bőségében részesültek!
Róma 5,15-17

A kegyelem Jézus által lehet a tied.
Az első ember bűne miatt, mindenki bűnös. Minden ember bűnösen születik. Sőt! Fogantatástól kezdve bennünk van a bűn. „Lásd, én bűnben születtem, anyám vétekben fogant engem.” /Zsolt. 51,7/.

Ahogyan egy ember által jött a bűn a világba, úgy az egyetlen IGAZ ember által kapjuk a kegyelem és igazság ajándékát.

Isten kegyelmes Isten. Nem akarja a bűnös ember halálát. Azt szeretné, hogy megtérjen és éljen. Ez az élet pedig az örök élet. Akkor lesz a tied, ha azt elfogadod.

Nyisd ki a szíved és fogadd el nap mint nap Isten kegyelmét, szeretetét!

Füle Lajos
AJÁNDÉK

Ajándék érkezett, fogadd,
fény harmatozza arcodat,
csillag derítse lelkedet:
Valaki eljött, mert szeret!

Gondold át!
Ha már elfogadtad Isten ajándékát, kegyelmét, hogyan változtatta ez meg az életedet?

Tedd meg!
Beszélj valakinek Isten kegyelméről!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük