„Mária pedig ezt mondta: Magasztalja lelkem az Urat, és ujjong az én lelkem megtartó Istenemben, mert rátekintett szolgálóleányának megalázott voltára: és íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék, mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, és szent az ő neve, irgalma megmarad nemzedékről nemzedékre az őt félőkön. Hatalmas dolgot cselekedett karjával, szétszórta a szívük szándékában felfuvalkodottakat. Hatalmasokat döntött le trónjukról, és megalázottakat emelt fel; éhezőket látott el javakkal, és bővelkedőket küldött el üres kézzel. Felkarolta szolgáját, Izráelt, hogy megemlékezzék irgalmáról, amint kijelentette atyáinknak, Ábrahámnak és az ő utódjának mindörökké. Mária Erzsébettel maradt mintegy három hónapig, azután visszatért otthonába.”
Lukács 1,46-56
Mária hálát adott Istennek. Magasztalta és dicsérte Istent mindazért, amit tett. Kiválasztotta őt, beteljesítette ígéretét és nem feledkezett meg népéről.
Biztosan te is megtapasztaltad már Isten gondoskodó, védelmező szeretetét. Azt, hogy ott van veled minden nap; segít, ha kell; tanácsot ad, ha kéred. Mindenkor számíthatsz rá, mert soha nem hagy cserben. Szoktál ezekért hálát adni Istennek?
Máriáról azt olvassuk: ujjong az ő lelke Istenben. Te szoktál örülni, ujjongani Istenben, Isten előtt, Istenért? Mindazért, amit tett és tesz az életedben?
„Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom örüljetek!” Fil. 4,4
„Magasztalja lelkem az Urat, és ujjong az én lelkem megtartó Istenemben!” Lukács 1,46
Gondold át!
Éreztél már olyat, hogy legszívesebben tele kürtölnéd a világot azzal, hogy Isten mennyire szeret?
Volt már olyan, hogy szárnyalt, ujjongott a lelked, mert tele voltál Isten szeretetével, csodáival?
Tedd meg!
Fejezd ki valaki felé a háládat, aki sokat tett érted vagy segített neked!
Írd le!
Hálát adok az Úrnak azért, …
