Az Úrral indulni

„De te, ó, Uram, pajzsom vagy nekem, dicsőségem, aki fölmagasztalod a fejem.
Fennszóval kiáltok az Úrhoz, és ő meghallgat engem szent hegyéről. [Szela]
Lefekszem és elalszom, majd fölébredek, mert az ÚR támogat engem.”
Zsolt. 3,4-6

Dávid írta ezeket a sorokat amikor fia, Absolon elől menekült.
Istenre bízta az életét. Ismerte az Úr oltalmazó, megtartó erejét.

„Lefekszem és elalszom, majd fölébredek, mert az ÚR támogat engem.”
Menekült, mert árulás, bizonytalanság, félelem vette körül. De bízott az Úrban! Éppen ezért tudott aludni. Reggel pedig újult erővel kezdte a napot, Isten védelmező karjában.

Ma reggel te is felébredtél. Láthatod, hogy az Úr megőrzött az éjjel. Reménység szerint, fizikálisan nem vagy olyan helyzetben, mint Dávid. Nem üldöznek, nem kergetnek, nem törnek az életedre.
De a lelki életedben talán érzed a hajszoltságot, megvetettséget, kimerültséget. Talán úgy látod, hogy ma küzdened kell. Talán tele vagy félelmekkel az előtted lévő dolgok miatt.
És ahogyan elkezded a napodat, máris rád zúdulnak a teendőid. Család, munka, feladatok, döntések, elintézni valók… Szembenézel a mindennapi élet kihívásaival feszültségeivel, bizonytalanságaival, nyugtalanságával.

De ezt nem kell egyedül megtenned, nem kell a saját emberi erődre, vagy éppen gyengeségedre támaszkodnod! Az az Úr, aki megtartott az éjszaka folyamán, a mai napon is ott van veled.
A biztonságot, megoldást, erőt nem a körülményeid vagy a körülötted lévők tudják megadni, hanem a Mindenható Isten.

Bízd Rá magad és meg fogod tapasztalni, hogy az Úr támogat téged!

Indulj az Úrral a mai napon is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük