„Isten az, aki erővel övez föl engem, és tökéletessé teszi utamat. Olyanná teszi lábamat, mint a szarvasé, és magaslatokra állít engem.”
Zsolt. 18,33-34
„Isten az, aki erővel övez föl engem…”
Biztosan voltál már te is úgy, hogy reggel fáradtan ébredtél. Se kedved, se erőd nem volt kimászni az ágyból. Ilyenkor nem biztos, hogy a tested fáradt, hanem a lelked. A feladatok, problémák megoldása, tervezett és nem várt dolgok elintézése… mind nehézzé teszik a lelkedet.
Ez a néhány sor arra emlékeztessen, hogy nem az emberi erő, ami megtart, hanem az a belső energia, amit az Úr ad. Ő ott van veled és körül fog, átölel, megtart.
„…és tökéletessé teszi utamat.”
Ez nem jelenti azt, hogy mindig minden simán fog menni. Lesznek próbák, nehéz napok. Kerülni fog az utadba kátyú, gödör, kavics, szikla, ami akadályozni akarj az utadat.
De! Isten akkor is jelen van és vezet. Talán ma nem értesz mindent, hogy miért történik az életedben. De visszanézve majd meg fogod látni, talán éppen erre volt szükséged, hogy valami rosszabbtól megmenekülj. Az Úr jó úton vezet téged.
„Olyanná teszi lábamat, mint a szarvasé…”
A szarvas lába biztos, rugalmas, gyors. Megtanult mozogni hegyvidéki területeken, magaslati legelőkön is. Lábai alkalmazkodnak az éppen aktuális talajhoz.
Isten nem mindig tisztítja meg az előtted lévő utat, hanem megtanít rajta járni. Rugalmasságot, egyensúlyt, bátorságot ad a továbblépéshez vagy éppen az újrakezdéshez.
Amikor már azt hiszed mindennek vége és nem bírsz előre menni, Ő tovább visz.
„…és magaslatokra állít engem.”
A magaslat az a hely, ahonnan rálátsz a dolgokra, az életed eseményeire. Még a völgy is másnak látszik fentről. Az Úr időnként felvisz a magaslatra egy beszélgetés, egy igehirdetés, egy ének, egy ima, egy Ige … által. És világossá válik, hogy nem voltál egyedül a mélységben sem.
Isten veled van az életed útján.
Nem kell egyedül menned!
Nem kell félned!
Engedd, hogy Ő vezessen, erősítsen, magaslatokra vigyen!
