Mivel tehát hit által igazultunk meg, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. Általa szabad utunk van hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben állunk, és dicsekszünk az Isten dicsőségének reménységével. De nemcsak ezzel dicsekszünk, hanem a szenvedéseinkkel is, tudva, hogy a szenvedés állhatatosságot munkál, az állhatatosság pedig kipróbáltságot, a kipróbáltság pedig reménységet. A reménység pedig nem szégyenít meg, mert Isten szeretete kitöltetett szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által.
Róma 5,1-5
Békesség. Mai világunkban sajnos egyre kevésbé érezhető. Főleg, ha a politikát, a nagy világ híreit vagy éppen a háborúskodásokat figyeljük. De az is elő fordul, hogy nincs békesség a családban, a barátok között, a munkahelyen. Pedig milyen jó, amikor egyetértés, nyugalom, szeretet, békesség vesz körül. Talán benned sincs békesség. Panaszkodsz, háborogsz, nyugtalankodsz, elégedetlenkedsz a jelenlegi helyzeteddel, a munkáddal vagy éppen valakivel problémád van.
Szeretnél békességet magadban, körülötted, a világban? Isten a békesség Ura! Menj oda Őhozzá és kérd az Ő békességét. Jézus Krisztus által a tied lehet. Azt mondta: „Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek… Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!” /János 14,27/
Pecznyik Pál
KRISZTUS BÉKESSÉGE
Krisztus békessége
uralkodjék bennünk,
minden újabb napra
békességgel keljünk,
békességet vigyünk
amerre csak járunk!
Békére szomjazik
békétlen világunk.
Gondold át!
Mi az, ami a leghamarabb, legjobban felbosszant és kibillent a békességedből? Hogyan tudnál ezen változtatni?
Tedd meg!
Próbálj minden helyzetben mindenkivel békés, nyugodt maradni!
