„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” János 3,16
Isten az Ő szeretetét a cselekedeteiben mutatja meg. Legjobban ott láthatod meg, amikor egyszülött Fiát áldozza fel az egész emberiségért, köztük érted is. Isten a kezdeményező, mert Ő előbb szeretett téged, mint ahogy te szeretni tudtad Őt.
9Amikor eljutottak arra a helyre, amelyet Isten mondott neki, oltárt épített ott Ábrahám, elrendezte rajta a fadarabokat, megkötözte a fiát, Izsákot, és föltette az oltárra a fadarabok tetejére. 10De amint kinyújtotta Ábrahám a kezét, és megfogta a kést, hogy levágja a fiát, 11kiáltott neki az ÚR angyala az égből: Ábrahám! Ábrahám! Ő így felelt: Itt vagyok. 12Az angyal így szólt: Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra, és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet.
1 Mózes 22,9-18
13Akkor fölemelte Ábrahám a tekintetét, és meglátta, hogy ott van egy kos, szarvánál fogva fönnakadva a bozótban. Odament Ábrahám, fogta a kost, és azt áldozta föl égőáldozatul a fia helyett. 14Azután így nevezte el Ábrahám azt a helyet: Az ÚR gondoskodik. Ma ezt mondják: Az ÚR hegyén a gondviselés.
15Az ÚR angyala másodszor is kiáltott Ábrahámnak az égből, 16és ezt mondta: Magamra esküszöm, így szól az ÚR, hogy mivel így tettél, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet, 17azért gazdagon megáldalak, és úgy megszaporítom utódaidat, hogy annyian lesznek, mint égen a csillag, vagy mint a homokszemek a tengerparton. A te utódod birtokolni fogja ellenségei kapuját, 18és a te utódod által nyer áldást a föld minden népe, mert hallgattál szavamra.
Ábrahám az ő szeretetét úgy mutatja ki Isten felé, hogy engedelmeskedik neki. Kész megtenni mindazt, amit Isten kér tőle. Még akkor is, ha ez számára nagyon nehéz. Tudja és hiszi, hogy Isten mindig jót akar neki, még ha az elsőre nem is úgy tűnik.
Isten szeretetétől nem választhat el semmi. /Róma 8,31/.
Aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne. /1 János 4,16/.
ISTENT SZERESD A LEGJOBBAN!
Gondold át!
Hogyan látszik meg az életeden, hogy szereted Istent?
Tedd meg!
Beszélj valakinek Jézus szeretetéről!
Ismételd át!
„Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és szeresd felebarátodat, mint magadat.” Lukács 10,27
A teljes füzet letölthető itt: Gyümölcstermő élet
