„Menj, vidd véghez mindazt, ami a szívedben van. Vidd véghez, mert az Úr veled van.” 2 Sámuel 7,3
Tapasztaltál már olyat, hogy jött egy gondolat, egy érzés, egy sugallat, hogy megtedd, leírd, elküldd, meglátogasd, felhívd, elmondd…?
Talán te is kerültél már ilyen helyzetbe, amikor a szívedben, belülről késztetést éreztél valami iránt, hogy megcsináld.
Mit teszel ilyenkor?
Indulsz és teszed, amit az a „belső hang” mond? Vagy próbálod lebeszélni magad róla, elhessegetni a gondolatot? Vívódsz, és azon gondolkodsz, hogy ez a te akaratod vagy Istené? Talán úgy érzed, jobb lenne csendben maradni, és csak tenni a mindennapi feladataidat.
De ha elmulasztod, akkor jön a lelkiismeret-furdalás, a megbánás, a sajnálkozás, hogy miért nem hallgattál a megérzésedre, miért nem követted azt az első gondolatot…?
Amikor viszont megteszed, jóleső érzés, békesség és nyugalom tölt el, akkor is, ha nem tudod, hogy a másikra milyen hatással volt.
Miért fontos ez?
Mert amikor napi kapcsolatban vagy Istennel, és engeded, hogy munkálkodjon benned, akkor Ő vezet téged. A gondolataidat, a cselekedeteidet, az érzéseidet, a szívedet. Ő helyez beléd első gondolatokat, megérzéseket, Ő késztet cselekvésre. Ő irányítja a szívedet és az egész életedet.
És ha ráhagyatkozol és engedelmeskedsz és cselekszel, akkor áldást viszel mások életébe. Sokszor nem is sejted, mit miért kell megtenned, de az Úr tudja és ezért helyezi ezt beléd. Mert használni szeretne mások életében.
Engedj utat Istennek, amikor jön a gondolat, a megérzés, a sugallat! Ne habozz, hanem engedelmeskedj! Így áldást vihetsz mások életébe!
ÁLDÁSSÁ LENNI
Áldássá lenni… De jó is volna!
Félretenni mindent, mi gátol,
s lenni csak a Szentlélek tolla,
mely folyton ír, de – nem magától.
/Füle Lajos/
