December 9.

„Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.”
Filippi 2,5-11

Jézus vállalta, hogy elhagyja a menny dicsőségét és emberi testet öltsön. Ezáltal véghez vitte mindazt, amit Isten rábízott. Megalázta magát és engedelmes volt. Kész volt feláldozni az életét minden emberért. Mindent odaadott ÉRTED, mert szeret.
Ez az ünnep igazi lényege.
Ahogy közeledik a karácsony, valószínűleg egyre több teendővel szembesülsz. Időnként talán feszültebbé válsz és szeretnél túl lenni a feladataidon. Esetleg akad néhány csendes perc, amikor kicsit elgondolkodsz, imádkozol, vagy éppen levegővételhez jutsz.
Jézus soha nem sietett, nem rohant és mégis mindig mindenre és mindenkire volt ideje. A SZERETET vezérelte cselekedeteit, szavait.

„Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt.” Filippi 2,5

Gondold át!
Milyen gondolatok, indulatok vannak benned sűrű teendőid közepette?
Mit teszel másokért, amivel örömöt, szeretetet, reményt adhatsz nekik?

Tedd meg!
Ma a szeretet erejével próbálj megtenni mindent!

Írd le!
Megértettem Isten Igéjéből: …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük