6. nap – kedd
„Majd az asszony felé fordulva azt mondta Simonnak: Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba, és az én lábamnak vizet nem adtál, ő pedig könnyeivel öntözte lábamat, és hajával törölteOlvasás folytatása
„Majd az asszony felé fordulva azt mondta Simonnak: Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba, és az én lábamnak vizet nem adtál, ő pedig könnyeivel öntözte lábamat, és hajával törölteOlvasás folytatása
„Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett,Olvasás folytatása
„Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről. Az ÚR lelke nyugszik rajta, a bölcsesség és értelem lelke, a tanács és erő lelke, az ÚR ismeretének és félelmének lelke. AzOlvasás folytatása
„Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme! Uralma növekedésének és aOlvasás folytatása
„Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek.”1 Mózes 9,13 Nemcsak gyerekként, hanem felnőttként is mindig teljes lelkesedéssel, csodálkozással nézem meg a szivárványt, amikor feltűnik az égen.Tegnap, abbanOlvasás folytatása
2026 © evikovi :)